Mikor önfeledt mosollyal ülsz egy dohányfüsttől gőzölgő szobában és arra gondolsz, hol vagyok? Hol van az mit sokan otthonnak neveznek? Mikor rontottad el az életed és ki az akiért érdemes még élned? 
-Magad miatt!
A belső hang mindig is kikényszeríti belőlem a reménysugarat és, hogy éljek.
Eddig azt hittem, különleges vagyok és velem nem történnek olyan dolgok ami az emberek 80%-val. Nos, de igenis megtörténnek. Ugyanolyan klisék, mint a szerelem, az életet elkezdeni egyedül és azt hittem én vagyok a legerősebb NŐ a világon, de csak az törhet meg aki igazán nyíltan áll bárhova is az érzelmeivel.
Minden egyes nap versenyt futok az idővel. Vajon lesz elég időm véghez vinni azt amit akarok? Családot, szerető férjet, pszichológusként doktorálni és megfejteni az életem, ami jelenleg akkora káosz, bár sosem volt tiszta sor, de mégis rájönni, hogyan neveltem saját magam és milyen irányba haladok. Az emberek a fő mozgató erőm, mikor járom Pest szmogtól és önzőségtől bűzlő utcáit, mélyen a szemükbe nézek és próbálom átadni nekik. Látlak baszdmeg, látom, hogy te is ugyanolyan romlott lelkű paraszt vagy, mint a legtöbbünk.
-Én is az vagyok.
Fájdalmas felismerni, de úgy gondolom még mindig jobb helyzetben vagyok, mint azok akik abban a szűk perspektívájú világban élnek amit a szüleik oda dobtak eléjük, vagy, mint azok akik elhiszik az Élet nagy kliséinek boldog kimenetelét. Félreértés ne essék, pozitív ember vagyok, de mindig megütközök valahol annak ellenére, hogy a legjobb szándékkal állok azok elé akik megérdemlik. Akik nem érdemesek az őszinteségemre, odaadásomra azok megcseszhetik. Aki eldobja azt pedig csak sajnálattal tudom illetni.
Hónapok, hónapok teltek el azóta, hogy építem magam és nem leépítenek. A szerelem a világegyetem legcsodásabb dolga, irányít, felkarol, lesújt és mindezek előtt próbára tesz. Felméri azt mire vagy képes és mennyire vagy elhatározva szíved választottja mellett. Ésszel nem lehet választani ezért oly gyönyörű az a szó, hogy "szíved választottja", s ki azzal próbálja mégis, sosem lesz boldog, úgy igazán. Sosem fogja megérteni azt mit az én szívem érzett, amikor az utolsó leheleted is csak azt rajzolja ki, hogy Szeretlek!
Tudjátok én sosem voltam képes igazán szeretni, mindig óvtam a lelkem, mert sok feketeség szállta meg, de bármi is történt, megtapasztaltam milyen mikor rózsaszín a szíved és lebomlik a sok utálat amit éreztél életed eddigi részében. Katartikus volt. Mai napig mosoly ül az arcomra ha visszagondolok milyen volt az első szerelmem. Van az a mondás, hogy az "első szerelem mindig véget ér, de sosem múlik el". Nos nem gondoltam, hogy valaha ezt is megélem főként azt nem, hogy vége lesz. 
-Erő!
Magamnak is erőt adva ezzel a pár sorral és világnézettel. Tanuljatok a múltból, építsétek a jövőt, de a jelenben éljetek! És ami fontos, hogy ÉLJETEK. Nem szabad a sebeiteket nyalogatni, állj fel a kicseszett székedből és menj, valósítsd meg magad. Legyenek határozott szavaid, döntéseid. Úgyis azt kapod ami érdemelsz. Harcolj a legjobbért.


Írni olyan, mintha kihúznád lelkedből azokat a szálakat amik a nyakad köré tekeredtek. Csoda.