A múlt néha csak úgy felbukkan.
Valakinek fájdalmat okozni felelőtlenül nem az akkor szenvedő félnek maradandó hanem neked. Most visszatekintve fiatal énemre azt mondom, hogy teljesitettem amit akkor elakartam érni és azt mégpedig ezekkel a sorokkal tudnám legjobban kifejezni:

Igazán élni és érezni az a tudat mely mindegy mi vezérel, az sem érdekel ha tönkretesz, de közben az idő megszűnik létezni és a kandalló tüze szüntelenül égni kezd.


Tudod ez olyan, mint amikor áthaladsz azon a szakadékon amin tudod, hogy talán életveszélybe kerülhetsz. A felénél tartva tényleg elengednek a tartópillérek és valahogy túléled, viszont elveszted valamely testrészed.


Gyökeresen megváltozik az életed és csak annyit tudsz tenni, hogy belebetegedsz vagy pedig harcolsz. A harc üzemmódot választottam, de néha felbukkan az emlék, az illat, a gyönyör és fájdalom, az édes és keserű pillanatok. Igazából ami a legjobban megindit és a legelviselhetetlenebb fájdalmat okozza az a hiány, de ugyanakkor sosem akarnád folytatni azt az időszakot. Igy viszont nem tudod folytatni a mostanit, tehát azt hiszem visszatérve a hasonlathoz.
Most jöttem ki a kórházból és most tanultam meg használni a tolószéket. Remélem egyszer lesz valaki aki elkésziti a tökéletes protézist és valamelyest újra élhetek, addig dolgozom rajta én.

Bárki bármiben hisz az élet vastagon visszaadja a cselekedeteid vonzatát és büszkén kell viselned.