Épp azon gondolkoztam és beszélgettem a barátaimmal egész nap, hogy mi a jó túrós nyavalyát csináljak az életemmel blablabla. Besokalltam ezen az állandó mély érzelmi zuhanásokba. Igazából tényleg annyira egyszerű ez az egész, hogy éld az életed arra fordits időt amire csak akarsz, ne a világnak élj, a világ éljen neked. Ha bele gondolok mennyi időt vesztegettem el az önsajnálattal és azzal, hogy rájöjjek mit rontottam el. Megbocsájtásért könyörögtem magamnak minden egyes nap. Végre elfogadtam önmagam. Igen ez vagyok én, fájdalmat okoztam, de annál több örömet. Könnycseppet ajándékoztam majd nevetést kreáltam. Úgy érzem, mintha az az ember aki azelőtt voltam mielőtt széthullottam a felszinre akar törni. A nagyszájú, nem törődöm, mának élek szellem. Minden leakar tarolni. 

It's not a question who are we really. It's who we wanna be.

Gosh. Paramore mindig arat. Végre megtanultam elengedni mindent, a múltamat és tudom, hogy nem esek vissza, nem reménykedem, nem félek a visszaeséstől, mert tudom, hogy én irányitok mindent magam körül. A hátam közepére nem kivánom a múltam. Sokkal gyönyörteljesebb évek várnak rám. Tapasztaltabb és fenséges énem hagyom elszabadulni.

Úgy érzem magam, mint egy atombomba. Elég groteszk kijelentés, de csak felakarok robbanni. Itélkezések, vádaskodások nélkül. Értékelni minden egyes pillanatot az életben. Nem tudom megfogalmazni azt az érzést ami bennem zajlik, de eszméletlen jó :D

Igazából olyan, mint egy ajándékkosár ami minden jóval megvan töltve és még azt is megköszönöd amit nem szeretsz, mert ajándékba kaptad.

Az élet egy ajándék. Ha sutba dobom és úgy élek, mint aki nem érdemli meg akkor hálátlan ember leszek. Az nem én vagyok.

Mintha valaki pofán csapott volna és én nem sirok a földön többé, felállok. És akkorát baszok vissza, hogy a fal adja a másikat. Fel se fogtam mennyire szabad vagyok, nem tartozom senkihez, nem tartozom senkinek, nem kötelez semmi. Mindezt azért irom le, hogyha megfujna a kétségbeesés szele sose felejtsem el ezt az érzést.

Ezért nem javitok semmi szóismétlést, hibát, mert ez tisztán a lelkemből jön és csak akkor fogom megnézni ha elgyengülök, de az nem most lesz. Csak képzelj el egy főnix madarat, újjá születése után a leggyönyörűbb. Tündöklöm, belülről, nincs bennem frusztráltság, hogy vajon mit tehetek vagy sem. Nincs bennem kételkedés önvalóm iránt. Mosolygok, mint egy retardált. :D Nincs is ennél jobb érzés. 

Ha valaki is ért ebből egy kukkot akkor annak örülök, de a lényeg tömören az, hogy visszatértem.
Mikor egy gödörbe dobnak és te ahelyett, hogy sikoltozol más segitsége után, edzel, minden nap órákig hónapokon keresztül, éhezve a boldogságra és szabadságra, és megmászod azt a gödröt majd kinyomod magad a szélén és végre kint vagy. A friss levegőn, napsugárral teli könny gördül le az arcodon és csak futsz a végtelenségbe, minden hamis tett nélkül.

Köszöntem.