A múlt néha csak úgy felbukkan.
Valakinek fájdalmat okozni felelőtlenül nem az akkor szenvedő félnek maradandó hanem neked. Most visszatekintve fiatal énemre azt mondom, hogy teljesitettem amit akkor elakartam érni és azt mégpedig ezekkel a sorokkal tudnám legjobban kifejezni:

Igazán élni és érezni az a tudat mely mindegy mi vezérel, az sem érdekel ha tönkretesz, de közben az idő megszűnik létezni és a kandalló tüze szüntelenül égni kezd.


Tudod ez olyan, mint amikor áthaladsz azon a szakadékon amin tudod, hogy talán életveszélybe kerülhetsz. A felénél tartva tényleg elengednek a tartópillérek és valahogy túléled, viszont elveszted valamely testrészed.


Gyökeresen megváltozik az életed és csak annyit tudsz tenni, hogy belebetegedsz vagy pedig harcolsz. A harc üzemmódot választottam, de néha felbukkan az emlék, az illat, a gyönyör és fájdalom, az édes és keserű pillanatok. Igazából ami a legjobban megindit és a legelviselhetetlenebb fájdalmat okozza az a hiány, de ugyanakkor sosem akarnád folytatni azt az időszakot. Igy viszont nem tudod folytatni a mostanit, tehát azt hiszem visszatérve a hasonlathoz.
Most jöttem ki a kórházból és most tanultam meg használni a tolószéket. Remélem egyszer lesz valaki aki elkésziti a tökéletes protézist és valamelyest újra élhetek, addig dolgozom rajta én.

Bárki bármiben hisz az élet vastagon visszaadja a cselekedeteid vonzatát és büszkén kell viselned.

Vannak olyan dolgok amiket nem szivesen feszegetsz. Éppen hezitáltam azon, hogy megkérjem édesanyámat, meséljen részletesen a gyermekkoráról, de egyszerűen valami elvágja a nyelvem ahogy feltenném a kérdést. Foszlányokban tudok információkat, de néha még mindig lehúz a mélybe hacsak belegondolok milyen emberek és tettek keseritették meg tiszta életünk.

Egyébként ami inditványozta, hogy irjak ma az az, hogy éppen meséltem anyámnak: 
-Tudtad-e, hogy Robin Williams felakasztotta magát? Mert nekem ez új információ volt.
-Nem,de miért? Meg is halt?
-Édes jó anyám, hogy a büdös retekbe marad életben aki felakasztja magát?
Majd gyomorból nevetve közölte, hogy neki nem sikerült meghalni mikor megpróbálta (letört az ág).

Hirtelen megállt a szivem egy pillanatra, aztán eszembe jutott, hogy már mesélte régebben. De annyi dráma volt otthon, hogy ez csak apró foszlány a sok szuicid kisérlet között. Nem is tudom hol kezdjem azt, hogy fenséges szörnyülködés önt el ha belegondolok anyám 9 éves korában megpróbálta elvenni a saját életét. Mi a szart érezhetett az a szerencsétlen kisgyermek...Nos mondjuk egy olyan apa mellett felnőni aki egy téli éjszakán kirak a lakásból és a hóban kell aludnod, remélve, hogy túléled az éjszakát. Máris segit megérteni felszinesen.

Sosem mertem megkérdezni eme dolgokról ezért 1-2 évvel ezelőtt elkezdtem kutakodni a szobájában. Tudtam, hogy volt egy fekete naplója ami nekem kiskoromtól kezdve tabu volt és úgy képzeltem el, ha kinyitom olyan dolgokat fogok olvasni, hogy szinte elakarom venni becses életem, tudod egy olyan valami amely ahogy elkezded olvasni beszippantja a lelked és a legsötétebb szurokban főzi azt.

Sosem találtam meg.

Egyetlen dolog akadt a kezembe, mégpedig egy zárójelentés a pszichiátriáról. Naivan elkezdtem olvasni az akkori kedvesem társaságában és ahogy elmélyedtem a sorok között csak egy dárdát éreztem a mellkasomban. Amit a "szuicid kisérlet" szó okozott.
Mikor kisebb voltam anyám megpróbálta túladagolni magát valami nyugtatóval. Akkor sem sikerült neki, de valahogy éreztem gyermek fejjel mindent. Azt hiszem 6 éves korom óta nem vagyok teljesen ép, de ezt sok lenne kifejteni.

Biztos kurvára meglepő lehet, hogy 15 éves koromban már a szervezetemben keringett több fajta narkotikum. Legjobb éveim voltak attól függetlenül. de a sok szuicid hajlam engem sem került el, de túl gyáva és reménytelenül álmodozó ember vagyok ahhoz, hogy elvegyem magamtól azt ami nem az enyém teljes egészében. Valaki birtokol minket. Mindig is igy volt.

Nos visszatérve a végkifejletre, fogalmam sincs mi lenne a mondanivalóm, nem azért irok, hogy sztorit gyártsak, csak azt ami éppen átfut az agyamon. Talán egyszer elkezdek leirni mindent az elejéről. Ez az utóbbi 5 év elég extrém és nem mindennapi időszaka volt életemnek. A fent emlitett dolgok, csak előzmények az igazi fertő megkreálásához.

Break the cycle.

-Hé nem jössz ki a lime-ra suli után?
 Kérdezte valamelyik nagymenő az osztályban. Épp a tanórák vége fele jártunk én pedig persze rögtön rábólintottam.

Sétáltunk a poros utakon, beszélgettünk valószinűleg valami mocskos poénról, kicsit felengedtem és úgy éreztem ha nem is az én embereim talán valamilyen irányba elindul a szociális életem fejlődése, mert ekkor a legnagyobb időtöltésem a besötétitett szobámban való éneklés volt a felmosóronggyal.
Szóval épp odaértünk a lime-hoz ami tulajdonképpen egy graffitiktől tarkitott ground volt közvetlen a hév sinek mellett. Oda jártunk cigizni meg 100 forintosokat lapitani mikor jött a hév...13 voltam. Ebben a korban valahogy ösztönösen jön a beilleszkedés kényszere.

-Figyelj!
Szólalt meg a sportlady tökéletesen összefogott hajával és adidas, nike, puma istenfasza ruháiban mosolyogva.
-Fogadjunk, hogy a füleden fog kijönni a füst ha beleszivsz.
Néztem nagy szemekkel röhögtünk a többiekkel, hogy ez lehetetlen, de gondoltam bebizonyitom mekkora idióta. Elvégre mindig is rühelltem, főleg edzéseken, a 3as trió is ott volt azaz még két öribari ugyanannyi ésszel. Ha edzéseken nem hagynak kibontakozni gondoltam majd most lássák, hogy mennyire kevés csirkevelő van az agyuk helyén.

Vigyorral az arcomon beleslukkoltam a cigibe, majd mögém állt a sportlady és vártam az attrakciót. Még mindig erősen lent tartottam a füstöt, de nem történt semmi. Hirtelen villódzó, perzselő fájdalmat éreztem a jobb kezem felszinén. Egyre erősödött aztán nagy vihogásra lettem figyelmes és ott álltam egy nyilt sebbel a kezemen amit az okozott, hogy a ribanc hamutálnak használta azt. Mindenki röhögött körülöttem én pedig valószinűleg adtam a nagylányt és legyintettem, hogy "hülye vagy. hahaha." Életem legerőltetettebb nevetése lehetett. (azt akarta szimulálni, mikor a filmekben GŐZ jön ki a füleden)

-Látod?
Orditó vihogása tőrként hatolt az akkori vajszivembe. Tudtam, hogy egy maradtam a lúzerek közül, de büszkén viseltem akkor is. Az egyediséget és azt, hogy akkor sem tudtam beilleszkedni, most eszméletlenül örülök.

Nem emlékszem a pontos reakciómra, a következő emlékfoszlány, hogy otthon anyámnak próbáltam bemesélni, hogy egy forró vas égetett meg. Édes emlékek. Mikor rápillantok a hegre elkapja a torkomat az a hurok ami abban a pillanatban, de ugyanúgy megrázom magam és azt mondom "áhh hülye vagy" csak most tudom is, hogy pszichésen képtelen vagy létezni.
 
Égjetek ribancok a bevásárlóközpontok tüzében, meg a drogos "csávótokkal' én pedig megyek valóra váltani az álmaim. Pá. 

Egyszer az öreg gazda, mivel igen nagy szegénységben élt a családjával, úgy döntött, hogy eladja a szamarát. Maga mellé vette a fiát és a szamarat, és elindultak a vásárba. Ahogy úgy ballagtak az úton, elhaladtak a földeken dolgozó emberek mellett. Hallják, amint az emberek ezt mondják.
Nézd, milyen buta vén ember, ott a szamár, oszt Ő meg gyalog jár!
Gondolta az öreg, őt már ki ne nevessék, ezért felült a szamár hátára, és úgy haladtak tovább.
Mennek tovább, elérnek egy patak partjára, ahol asszonyok mosnak a vízben. Hallják, amint az asszonyok összesúgnak. Nézd azt az embert, úgy ül ott mint egy méltóság, a szegény gyermek meg nyakig a porban jár. Na erre elszégyellte magát az öregember, leszállt a szamárról, és felültette a gyereket rá. Így mentek tovább. Alig haladtak valamit, elértek a malomhoz. A molnár legények kint sütkéreztek a napon. Amint meglátták őket, így szóltak. Nézd, a kis taknya a szamáron, a szegény öreg meg mint a szolga kullog! Na, gondolta az öreg, Őt senki meg ne vesse, hát felült a gyerek mellé, és így haladtak tovább. Mennek tovább az úton, jönnek velük szembe a kereskedők. Azt mondják maguk közt. Nézd azt a két léha embert, szegény állat majd bele pusztul a cipelésbe, így még a vágóhídra se érnek vele! Erre lepattant az öreg és a fia szamárról. Fogta az öreg, nyakába vette a szamarat a két elülső lábánál, a fia meg a két hátsó lábánál, és így a hátukon cipelték a szamarat  egészen a  vásárig. Ahogy beértek a vásárra, mindenki dőlt a nevetéstől, milyen két buta ember  ez!

Épp azon gondolkoztam és beszélgettem a barátaimmal egész nap, hogy mi a jó túrós nyavalyát csináljak az életemmel blablabla. Besokalltam ezen az állandó mély érzelmi zuhanásokba. Igazából tényleg annyira egyszerű ez az egész, hogy éld az életed arra fordits időt amire csak akarsz, ne a világnak élj, a világ éljen neked. Ha bele gondolok mennyi időt vesztegettem el az önsajnálattal és azzal, hogy rájöjjek mit rontottam el. Megbocsájtásért könyörögtem magamnak minden egyes nap. Végre elfogadtam önmagam. Igen ez vagyok én, fájdalmat okoztam, de annál több örömet. Könnycseppet ajándékoztam majd nevetést kreáltam. Úgy érzem, mintha az az ember aki azelőtt voltam mielőtt széthullottam a felszinre akar törni. A nagyszájú, nem törődöm, mának élek szellem. Minden leakar tarolni. 

It's not a question who are we really. It's who we wanna be.

Gosh. Paramore mindig arat. Végre megtanultam elengedni mindent, a múltamat és tudom, hogy nem esek vissza, nem reménykedem, nem félek a visszaeséstől, mert tudom, hogy én irányitok mindent magam körül. A hátam közepére nem kivánom a múltam. Sokkal gyönyörteljesebb évek várnak rám. Tapasztaltabb és fenséges énem hagyom elszabadulni.

Úgy érzem magam, mint egy atombomba. Elég groteszk kijelentés, de csak felakarok robbanni. Itélkezések, vádaskodások nélkül. Értékelni minden egyes pillanatot az életben. Nem tudom megfogalmazni azt az érzést ami bennem zajlik, de eszméletlen jó :D

Igazából olyan, mint egy ajándékkosár ami minden jóval megvan töltve és még azt is megköszönöd amit nem szeretsz, mert ajándékba kaptad.

Az élet egy ajándék. Ha sutba dobom és úgy élek, mint aki nem érdemli meg akkor hálátlan ember leszek. Az nem én vagyok.

Mintha valaki pofán csapott volna és én nem sirok a földön többé, felállok. És akkorát baszok vissza, hogy a fal adja a másikat. Fel se fogtam mennyire szabad vagyok, nem tartozom senkihez, nem tartozom senkinek, nem kötelez semmi. Mindezt azért irom le, hogyha megfujna a kétségbeesés szele sose felejtsem el ezt az érzést.

Ezért nem javitok semmi szóismétlést, hibát, mert ez tisztán a lelkemből jön és csak akkor fogom megnézni ha elgyengülök, de az nem most lesz. Csak képzelj el egy főnix madarat, újjá születése után a leggyönyörűbb. Tündöklöm, belülről, nincs bennem frusztráltság, hogy vajon mit tehetek vagy sem. Nincs bennem kételkedés önvalóm iránt. Mosolygok, mint egy retardált. :D Nincs is ennél jobb érzés. 

Ha valaki is ért ebből egy kukkot akkor annak örülök, de a lényeg tömören az, hogy visszatértem.
Mikor egy gödörbe dobnak és te ahelyett, hogy sikoltozol más segitsége után, edzel, minden nap órákig hónapokon keresztül, éhezve a boldogságra és szabadságra, és megmászod azt a gödröt majd kinyomod magad a szélén és végre kint vagy. A friss levegőn, napsugárral teli könny gördül le az arcodon és csak futsz a végtelenségbe, minden hamis tett nélkül.

Köszöntem.

Ez a szürke London néha felemészti a józan eszem. Éppen napok óta siránkoztam mikor egyszer csak belém hasitott egy gondolat. Olvastam a The Word Alive zenekartól egy bejegyzést ami csupán ennyi volt.

You think I'm weak? It's called honesty.

És hirtelen élményáradat öntött el és rájöttem, hogy nincs miért szenvednem és agyalnom napokon keresztül. Tudjátok minden ember akit eddig utálattal fűszereztem meg, most hirtelen csak elszállt. Mindig is szerettem őket, csak bennem volt az irigység és a szánalom feléjük, hogy nem tudják megbecsülni az életük. Egyszerűen vannak olyan emberek akikkel nincs közös pont. Elkeseritő, de ha nincs ott a helyed valahol akkor nem is tudsz odatartozni. Mindig is őszinte voltam, és egy pillanatnyi "gyengeségem" sem bánom meg ami abból adódott, hogy néha zokogva tört elő belőlem a legmélyebben rejtegetett félelmem. És mindig azt hittem, hogyha valakihez köthetem a félelmet akkor az az ember ural engem. Lófaszt. Pardon.

Valóban igy van, semmi köze az életemhez. Igazából saját magamnak kreáltam a mumust. Mindig úgy próbálom magam előrébb helyezni a világban, hogy sulykolom magamba a rosszat és kinzom magam, hogy utána olyan erőre kapjak és cselekedjek, mint azelőtt soha. Érdekes.

Ami a legjobban zavar mostanság az az, hogy mindig is kellett valami az életembe ami nem volt meg akkor. Most, hogy nincs baráti társaságom és szerelmem, persze, hogy égető kinnal hiányzik. Amikor pedig megvoltak ezek, az önmegvalósitás hiánya fojtogatott. Valaki mondja meg nekem, hol van a középút.

Sosem féltem attól, hogy kimondjam a szavaim. Ebből meglehet élni?! Mert most a legjobb munkát amit eltudok magamnak képzelni az az, hogy szobanövény legyek...

Sok embert veszitettem el azért, mert megakartam élni a pillanatot és a csodákat. Szintén sok embert veszitettem el azáltal, hogy tüzesen beolvastam nekik. Persze intelligensen és szemrehányóan, igazi énként.

Egy pillanatra az ember rémálmává tudtam válni mindig is. És az ember mit csinál rémálom esetén? Felébred és próbál másik álmot keresni vagy épp semmit. Ez vagyok én, a rémálom. Nevetnem kell.

Most arra vágyom egyedül, hogy szeretni tudjak mindenkit és hosszú idő után végre megint önmagam legyek.
Nem akarok gyűlölködni, csak azt akarom, ha egy ismerősömről meglátok egy képet ne a hányinger kerülgessen. Olyan nagy kérés ez? -szarkazmussal meghintett nevetés

Nap tanulsága. Szarj bele mindenbe ami a boldogságod útjában áll. Sosem tudhatod, hogy az az illető valójában mit él át aki nap, mint nap fényes, szines mosollyal teli képeket rak fel, közben pedig belül rohad
De a lényeg mindebben, hogy ne érdekeljen a szenvedése, ne élvezd. Kivánd neki inkább. hogy tényleg boldog legyen.

Köszönet az okosabbik felemnek ezért. 

Hiányzik az az ember aki akkor voltam, mikor még nem voltak igazi problémáim. Persze akkor is azt hittem, hogy itt a világ vége, de már látom, arany életem volt. 

Imádtam azt a lányt, aki mindenben megtalálta önvalóját. Emlékszem csak hazatértem az iskolai órák után, igen magányos gyerek voltam és csak énekeltem órák hosszát, vagy dolgoztam a könyvemen. Mindig lefoglaltam magam, most meg csak dolgozom próbálom erőltetni a jégkirálynő attitűdöm. Nem élek úgy igazán, legalábbis nem a jelenben. Minden a múltamhoz köt, nehéz elszakitani egy mérgezett vasból kovácsolt láncot.

Igen, itt élek Londonban közel 1 hónapja. Halvány lila gőzöm sincs, hogy jobban érzem-e magam itt. Az biztos, a pénz ezerszer jobb és végre megtudom valósitani magam, de a miliő ami az otthonomhoz húz a barátaim a társaság a baráti körök, koncertek, a napsütés felbecsülhetetlenül hiányzik, vagy talán a múltam hiányzik megint. Az utóbbi egy évben nem voltam igazán boldog azt hiszem...A boldogság egy igen relativ fogalom.

Megpróbálkozom a boldogság definiálásával.

Ahogy leirtam ezt a mondatot egyből elbőgtem magam örömömben...Éppen az egyik parkway drive szám üvölt a fülemben és eszméletlen jó érzés mikor egy zenei alkotás képes darabokra tépni a lelkem és több részre felosztani.

Szóval én a boldogságot, mint ezoterikus élményáradat élem meg. A boldogságnak több fajtája van az édes keserű, és a leirhatatlan, megfoghatatlan, megmagyarázhatatlan része. Legtöbbünk nem képes megélni mindezt főleg nem egyszerre. Sok szarságon mentem keresztül és úgy tapasztaltam ennek köszönhetően sokkal boldogabb tudok lenni mig más fel sem fogja, hogy boldognak kellene lennie ezekben a szituációkban ami szomorú. Mindenki löki a felszines kliséket, hogy nézd a világ pozitiv felét és mindig légy optimista. Nem basszameg...igenis nézz szembe a demotiváló, lélekölő dolgokkal és szállj mélyen magadba. Annál nagyobb öröm lesz lélegezni, ez olyan, mint mikor lent vagy a viz alatt, minél több ideig nem jutsz levegőhöz annál több kép kerül az elmédbe, halálközeli élmény okából kifolyólag és mikor az első lélegzethez jutsz csodálatos, mennyei érzés. Nos ilyen az amikor szenvedsz és próbálsz szembenézni a démonjaiddal majd mikor végre megkapod a megérdemelt jutalmad, a "boldogságot" úgy érzed magad, mint egy szürke kis szúrós hernyó aki gyönyörű szárnyakat növeszt és elrepül a végtelenbe. Szenvedés nélkül nincs boldogság. Ezzel jobb ha minél előbb megbirkoztok.

Nos ezzel ellenben akkor mi a szenvedés?
Úgy tudom elképzelni, mint egy alattomos féregnyúlvány ami valahogy mindig ott van a fejed körül, csak tedd magad elé ezt a képet. Van mikor beburkolja az egész tested, lelked, de ezt is neked kell legyőzni. Mindent te teremtesz meg a saját világodban, legyen az reális vagy irreális. Rajtad múlik, hogy a boldogságot vagy a szenvedést választod, de egyik nem létezik a másik nélkül. Minden igy működik ebben a világban. Ahogy én sem létezem nélkületek, minden impulzus, reakció dolgokra okkal történik a szubliminális tudatod mindenre reagál. Ilyen a szenvedés is, tudod, hogy nem kellene igy látnod a világot, de valami mégis ott motoszkál benned és bújtatja a fájdalmat. Figyelj ha nincs szenvedés nincs erő mi motiváljon a boldogság felé, engem ez lenyűgöz.

Boldogság, mint cél:
Ohh kedvenc témaköröm. Ha az a célod, hogy megtaláld a boldogságot és úgy gondolod lesz egy pillanat az életedben, mikor minden egy karikacsapásra megváltozik és boldog leszel. Felejtsd el. Mint mondottam a boldogság egy ezoterikus élményáradat mely lecsap rád. Mindig volt egy kép a fejemben évekkel ezelőtt, hogy milyen leszek 20 évesen 25 stb...Semmi köze ahhoz amit akkor megéltem. A boldogság a részletekben rejtőzik és bújik el, mint egy kis selymes szőrű állatka ami elszalad ha meglátod. Száz szónak is egy a vége én azt mondom tűzd ki magadnak a célokat amelyekről úgy gondolod boldoggá tesznek és majd meglátod mit hoz ki belőle maga ez az élményáradat és figyelj a belső énedre.

5 óra alvás pont elég arra, hogy hajnalban előtörjenek belőlem a nehezen rejtegetett érzelmek. Tudom, hogy mindig a fájdalmas részekbe pillantotok bele, de a boldogságot nem tudom éreztetni, pillanatnyi hevülések vannak bennem. Egyszer enyém a világ máskor pedig össze vagyok törve. 

A gyűlöletedben is találok szerelmet, mert túl kell élnem!

Annyira megragadott ez a mondat. Az aki igazán tudja milyen a fájdalom képes megbecsülni a pillanatnyi boldogságot és hamar megbocsájt, mert tudja jól milyen szenvedni. Egy idő után arra leszel figyelmes, hogy elengeded a dolgokat csak kergeted a boldogságot amely szőrös pillangóként szárnyal eme csodás méz illatú kék égen. Te pedig taposod a süllyedő lápot.

Egyszer elkap egy hullám és felrepít a vörös lázongó szabad levegőbe és a testem teljesen átéli mindazt amit el sem tud képzelni a hétköznapi énem. Különlegesnek érzem magam, mert olyan dolgokat látok amelyeket az egyszerű emberek nem tudnak felfogni. A lelkem úgy képes kinyílni, mint egy sasmadár amelynek egyetlen életcélja, hogy a kék fenség ura legyen.

Ha hős lennék olyan szuper képességem lenne amely feltudja karolni a világ minden egyes apró atomját és megnyitná a határokat. Azt akarom, hogy rájöjjenek az emberek milyen érezni, nem csak felszínesen úgy igazából. Néha beszámíthatatlannak érzem magam és eltévedtnek. Sokan így látnak.

Rájöttem!

Mindig is megvolt az utam csak egyszerűen olyan mélységeket és magasságokat kell bejárnom amelyek megpróbáltatások elé állítanak. Nem mindig tudok megbirkózni velük, de mindig megküzdök.

Tartok nektek egy kiváló relaxációs és önfeltérképezésre való gyakorlatot!

-Először is szeparáld el magad.
-Minden mi a külvilághoz köt vágd el magadtól. Ajánlom a kedvenc klasszikus zenei muníciódat előkapni, ha nincs itt van egy. https://www.youtube.com/watch?v=MkzeOmkOUHM
-Vedd fel a legkényelmesebb testhelyzetet amit csak tudsz. Nálam ez a lótuszülés vagy simán egyenes háttal csukott szemmel lebegek. Igen, te is lebegni fogsz.
Kezdjük. ( Ha lehetséges akkor valaki mély, lágy hangos lassú tempóban olvassa fel neked)
-Figyeld a lélegzeted és hagyd, hogy a zene átjárjon. Ő lesz a kapuőr aki megnyitja lelked ágaskodó szürke vaskapuit.
-Mély levegő.(10 ki és belégzés)

-Az a fekete űr amit most látsz magad előtt az te vagy. A lelked minden apró kis eleme. Rajtad áll, hogy képes vagy-e meglátni benne önmagad vagy továbbra is azt hiszed, hogy ez lehetetlen.


-Látod ahogy repülsz egy sodródó örvényben. Ahogy a színes foszforeszkáló foszlányok befonják a karod majd az egész tested. Nem tudsz mozdulni, csak bízol abban teljes erőddel, hogy az alagút végén önmagad találod.
-Képzeld el milyen színű a csakrád. Milyen szín vagy.
-Az az örvény most olyan árnyalatokban pompázik. Az egész te magad vagy. Simítsd végig az apró rezzenésekből álló puha foszlánydarabokat. Simítsd meg a lelked.
-Játssz. Engedd el a mostani önvalód. (20 másodperc)

-Megérkeztél. Mondd milyennek látod a tájat? Hová csöppentél? Tudni akarod miért képzeled magad oda ahol éppen vagy. Igen, ismerős érzés.
- Nos indulj el, fedezd fel a teret. Embereket, lényeket, tárgyakat. Öltözz úgy ahogy gondolod, ahogyan soha sem mernél vagy csak tedd meg az első lépést abba az irányba ahova nem fordulnál. Most megteheted. Hiszen a lelked odavisz ahol megtalálhatod önmagad. Ha képes vagy időt és energiát szánni rá elrepít. (20-25 másodperc).
- Kérlek meséld el mit látsz.......

- Haladj tovább. Élj ebben a világban ami valójában te vagy. Megtörténik veled, hisz te is látod. A lelked az egyetlen erő aminek semmi sem szabhat határt. Láss. Érintsd meg az előtted lévő tárgyat. Meleg, puha vagy sivár és erőtlen? Írd körül nekem.

- Nos mondj el mindent amit csak szeretnél vagy mozogj a magadnak kialakított erőtérben amit irányítasz. Tedd, ne tedd, Te irányítasz. Kezdj el döntéseket hozni.

(kommunikálni, várni a fejleményeket majd visszavezetni)

- Rendben, tudod az az erő és tér amiben benne vagy kezdd szűkülni. Minden véges időtartammal rendelkezik. Látod már a színedtől robbanó örvényt? Amely csak húz magába. Érted jött, hogy visszarepítsen hozzám. Vegyél mély levegőt mielőtt betoppansz.

- Itt is vagy.

Remélem titeket is megnyitott ez a kis gyakorlat. Amatőr és tényleg apró felszínt hoz elő, de kezdetnek nagyon jó.

Ma volt egy újabb fotózásom. Nem éreztem a magaménak. Valahogy ott bujkál bennem egy finom intelligens nő és végleg kiakar törni. 
A lelkem nem viseli el azt, hogy szegecses bőrruhában látom magam és ordít a fejemről a világundor.

Legszívesebben eltűnnék valami olyan helyre ahol senki sem ismer, mert így nehéz elengednem önmagam ezen részét, de akkor megfutamodnék és az tudniillik nem rám vall.

Minden körülmények között fejjel a falnak rohangálok és olyan dolgokat teszek melyek meggondolásra szorulnának, de ott van bennem a kis troublemaker amely arra sarkall, hogy most azonnal cselekedj, tedd mindegy mi az, csak csináld. LEGYÉL VALAKI!

Mindig féltem attól, hogy meghalok az unalomtól, ezért generálom magamnak az eseményeket és vonzom őket.
-Le kell állnom!

Mérlegelnem kell minden eddigi döntésem és hatását a jelenemre s jövőmre. Nos elég volt, hogy az a vad szétszórt lány legyek aki csak a bulinak és az elmeroggyanásának él.

-Tudjátok mit akarok?
Sikeres kiegyensúlyozott életet. Ami teljesen távol áll tőlem, olyan mintha megakarnám erőszakolni magam ezzel az egész dologgal. Szép élet, tökéletes pillanatok. Néha meg kell ez a f**zomnak. Vagyok aki VAGYOK. Mindig is felvállaltam magam és a döntéseim. Szembeszálltam mindennel, azzal is, hogy tehetetlen lusta ringyó vagyok. 

-Ennek, itt és most van vége!
Szerencsésem kizártam azokat az embereket az életemből akik még bennem tartották a "régi énem". Persze mindig is ott lesz bennem és ezer hálával tartozom neki. Imádtam ilyen lenni. Imádtam fergeteges káoszt generálni, de 20 éves lettem. El se hiszem. Annyi minden vár még rám. Challenge accepted motherf**kers.

-Szorítsatok!
Szépen lassan épülök, de most kell a legnagyobb kitartás.

Ha szükséged van bármire vagy úgy érzed nem bírod megoldani és elmondani senkinek sem azt ami benned zajlik írj nekem! A legnagyobb segítséged leszek a rossz időkben. Erre akarom építeni az életem. Segíteni olyan embereknek akik a rossz utat választották. Megtaláltam a helyes kanyart. Arra van szükségem, hogy átadjam nektek.

Ma nem megy a bölcs elköszönés, csak annyit tudok mondani. Törj utat, mindegy ha nem látod hova vezet, csak kezdd el. Menj!

Itt ülök az eltervezett kis életemmel meg egy jó kis ostoros egri leánykával. Éppen azon tűnődtem, mint mindig, hogy mi a múltam, jelenem s jövőm. Eszméletlen mennyiségű információt tudok felhalmozni ezekkel kapcsolatban és felhasználni saját magam ellen. *széles mosoly

Bárcsak letudnék mondani a gondolkodásról néha, de ez nem így megy. Ismerősömmel beszélgettünk arról, hogy a gyengék fegyvere a sors. Nos ezt kifejtem:

Aki abba burkolózik, hogy majd a sors elrendezi, a sorsunk el van rendelve az gyenge. Így van. Én is ebbe menekülök néha ahelyett, hogy odabasznék egy jó ütőset. NEM! Itt ülök és siránkozok. Imádom magamban azt ahogy elkezdek írni és szárnyal a lelkem, minden megvilágosodik. Mit kell tennem s mit nem.

-Szóval
Abban reménykedsz, hogy a sors direkt vezérli az életed és nem tehetsz semmiről. A nagy lófaszt nem. Csak meg kell tanulnod ezeket koordinálni és átlátni. Vezérelni és eldobni ha úgy gondolod. Barátságok, szerelmek. Olyan világ van amelyben nehéz megtalálni az örök valót. Minél jobban erőlködöm rajta annál inkább sikertelen. Lehet kicsit zilált az írásom, de gondolatmenetek tömkelege süvít végig a fejemen. Olyan mint mikor visszatartod a székletürítést 1 hétig aztán boom...Az is vicc, hogy a székletem több könnyet facsar ki belőlem, mint az érzelmeim...*kétségbeesett nevetés

Jelenleg ott tartok, hogy megyek előre. Nem sodródom az árral, többé nem. Elkaptam az árbocot és irányítom a fenevadat. Csak nem tudom merre kormányozzak. Nem nagy gond, lassan 20 évesen. Többet tapasztaltam!! mint kortársaim, amit jól kell felhasználnom különben elpusztulok. Srácok, lányok kicsit karrierista lettem bevallom. 4 fotózásom lesz, a munkámban úgy tűnik mintha ász lennék, mert azt akarom, hogy mindenki így lássa. Feltörtem a zenei életben is. Építem magam csak tudjátok kibaszottul hiányzik az az ember az életemből aki mellett teljesen elhalt a lelkem. 

Nem is tudom ki vagy mi hiányzik igazán az életemből.

Ha egyszer megtapasztalod milyen az igazi szerelem sosem engeded el. Újra és újra megerőszakoltatod magad cupidoval, mert ember vagy. Gyenge és hitetlen.

Édesanyám jön haza nem sokára Londoniából. Boldoggá tesz a tudat, hogy végre átölelhetem a kis manómat. 

Annyi mindent tudnék most írni, de rohannom kell. Az idő szorít, mint az S-es tanga.